Felvételi felhívás a 2013/2014-es tanévre
A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány felvételt hirdet református és evangélikus felsőoktatási hallgatók számára a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiumába. A Svábhegyen, kiemelt zöldövezeti környezetben, parkkal körülvett két épületben (fiú- és lányépület), 105 diák nyerhet elhelyezést kényelmes, szobánként külön internetes kapcsolattal kialakított, fürdőszobás, egy, két illetve háromágyas szobákban.
A szakkollégiumi bentlakás követelmények, feladatok teljesítésével jár, melyek célja, hogy a hallgatók szervezett képzés keretében közismereti-, és nyelvtudásukat gyarapítsák.
A jelentkezés leadása előtt kérjük, tájékozódjon az aktuális tanulmányi rendünkről, amelynek teljesítése a szakkollégiumi tagság és a bentlakás feltétele.
A szakkollégium a jó tanulmányi eredménnyel, államilag finanszírozott egyetemi vagy főiskolai képzésben résztvevő hallgatók protestáns szellemiségű közismereti képzéséhez kíván hozzájárulni. A Szakkollégium célja, hogy a képzésében résztvevők az egyetemi, vagy főiskolai tanulmányaikon túlmenően délutánonként, esténként a szakkollégiumi képzés keretében szerezzenek ismereteket.
A szakkollégiumi tagságra pályázhat:
- állami finanszírozású felsőoktatási képzésben részesülő református vagy evangélikus egyetemi vagy főiskolai hallgató (A 2013-ban érettségizők is pályázhatnak! Abban az esetben lesz érvényes a felvételük, amennyiben a fent említett kritériumnak megfelelő felsőoktatási felvételt is elnyerik.)
- államilag finanszírozott helyre felvételt nyert PhD képzésben részesülő hallgató.
Szakkollégiumi díj: a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház az állami finanszírozású képzésben részesülő református és evangélikus hallgatók tanulmányait támogatja, így a fizetendő összeg 15.000 Ft/hó.
A Szakkollégiumba felvételt nyert hallgatók a szerződéskötéskor egyhavi kauciót (óvadékot) tartoznak fizetni, mely a szerződésben szabott feltételek megvalósulása esetén a Szakkollégiumból történő kiköltözéskor a hallgatónak visszajár.
A felvételi jelentkezéshez az alábbiak szükségesek:
-
jelentkezési lap és az online regisztráció kitöltése (lsd. alább);
- 1 db igazolványkép;
- 1 db felbélyegzett és saját címre megcímzett válaszboríték;
- az idén érettségizőktől a legutóbbi 2 lezárt félév tanulmányi eredményét igazoló okirat és az érettségi bizonyítvány másolata (ezt a másolatot az érettségi vizsga után a lehető leghamarabb kérjük postázni);
- a felsőoktatásban jelenleg is részt vevőktől a legutóbbi 2 lezárt félév tanulmányi eredményét igazoló okirat másolata, a felsőoktatási képzésben való részvételről szóló okirat másolata (hallgatói jogviszony igazolás);
- doktoranduszok esetén egyetemi oklevelük másolata, a doktori iskolába való felvételük igazolása, szakdolgozatuk, valamint doktori témájuk rövid ismertetése;
- 1 oldalas kézzel írott önéletrajz;
- egy, a jelölt által sikeresnek tartott dolgozata, vagy annak másolata;
- gyülekezeti lelkészi ajánlás;
- tanári, hitoktatói vagy más ajánlólevél;
- amennyiben van, a nyelvvizsga bizonyítvány másolata;
- esetleg a jelentkező publikációs jegyzéke;
A felsorolt dokumentumokat ajánlott levélben kérjük postacímünkre ( Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány 1121 Budapest, Eötvös út 35.) elküldeni.
A jelentkezés határideje 2013. június 7.
A postai úton küldendő dokumentumok, hiánypótlások feladási határideje 2013. június 14.
A felvételi hétvége várhatóan 2013. június végén lesz megtartva, a jelentkezőket a részletekről értesítjük.
Az online regisztrációs lap és a jelentkezési lap kitöltése a jelentkezőknek kötelező!
Online regisztráció itt!!(Kitöltése kötelező!)
Jelentkezési lap letöltése itt!!(Kitöltése kötelező!)
További információk a 061/391-90-50-es telefonszámon munkaidőben vagy a titkarsag@mpta.hu e-mail címen.